Regisztráció||Bejelentkezés

20 november 2015

FŰRÉSZ – alias, Varga Ricsi

Találó a hasonlat? Feltételezhető, hogy a – nem épp fairy tale – film címszereplőjével azonosítja magát?
No, kezdjük onnan, hogy ki is Varga Richárd. Ha azt mondom, ÉNB – Éjjel nappal Budapest – akkor szinte mindnyájan tudjuk, miről van szó. Ezen belül, ha azt mondom Joe, akkor az sem kérdés, hogy Ő kicsoda. Igazi neve, Varga Miklós (mint az énekesnek) és az ő csemetéje Varga Ricsi, azaz F. Ü. R. É. S. Z, ahogy ő hívja, hívatja magát.
Sokan felteszitek a kérdést: És?
Oké, oké. Nyilván millió közszereplő van, nyilván millió „celeb” is van. Sokuknak nyilván, gyerekük is van. Róluk miért nem beszélünk? Hát, ez az.
Talán azért, mert a celebgyerekek csak kis részének van saját weboldala, és talán azért, mert a közösségi oldalukat sem „lájkolják” mondjuk hetvenezren, nem úgy, mint Ricsi fiúét.
Szóval népszerű tini srácról van szó. Ehhez nyilván az is kellett – bár ő ezt nyilván cáfolja – hogy édesapja legyen első körben közkedvelt személyiség. Joe egyébként büszke fiára, hiszen saját népszerűségét neki köszönheti. Mégpedig azzal, hogy annak idején Ricsi nevezte be őt – titokban – egy tv-s válogatásra, ahonnan végül is elindult ismertsége. Először egy másik sorozatban tűnt fel, egyszeri szereplőként, majd itt ajánlották fel neki az ÉNB egyik főszerepét, amit örömmel el is vállalt. Azt nyilatkozta, hogy élete legnagyobb lehetősége volt és azóta is hálás ezért fiának. 601704_502172659836222_958034437_n
Ricsi is csak pozitívan nyilatkozik Joe-ról. Azt mondja, igazán jó apa, nagyon jó a fiának lenni. (Nemsokára – ha még nem született meg – kistestvére is lesz)
De miért követik ennyien Ricsit, mi a „fenenagy” népszerűség oka?
Akárhogy is szeretnénk szépíteni, elsődleges oka egészen biztosan apja „árnyéka”. Hiszen nagy valószínűséggel – miután saját, személyes sikereiről nem tudunk – nem lenne 75 ezer „követője”, pusztán megszületése okán. Ennyi erővel bármelyikünk népszerű lehetne, sztár, vagy „celeb”.
Tehát biztosan jó az „ismerősének” lenni, hiszen ennek okán reményünk lehet arra, hogy apjával is valamiféle kontaktusba kerülhetünk, mert hát ugye az igazi celeb mégis csak ő.
Ricsi egyébként már – hogy is mondjam – egyéni stílusával is felhívta magára a figyelmet, amellett, hogy állítólag tetoválás a kedvenc időtöltése.
A nem éppen nyomdafestéket tűrő beszólásai, már az oldalán látható egy szó is (inkább nem írom le) némi betekintést adhat személyiségére vonatkozóan. Vannak, akik szeretik, vannak, akik ki nem állhatják, ahogy ezt már megszokhattuk a „híres”, ismert emberek irányában.
Kíváncsian várjuk, mit hallunk róla néhány hónap, esetleg pár év múlva, ha egyáltalán még az ÉNB műsoron lesz, lesz-e elég érdekesség vele kapcsolatban akkor is, ha esetleg édesapja már lekerül a címlapokról.
Vajon bekerül ő is a sorozatba? Bármi megtörténhet.

|